Ez a tananyag a JOGOS! kártyajátékhoz készült, s célja, hogy segítse a pedagógusokat és a diákokat a játék során megjelenő jogi és társadalmi kérdések mélyebb megértésében.
Az itt található feladatok, magyarázatok és interaktív gyakorlatok támogatják a tanórai feldolgozást, és lehetőséget adnak arra, hogy a tanulók a játékban megjelenő helyzeteket saját tapasztalataikkal, véleményükkel és érveikkel is összekapcsolják. A feladatokban a könnyebbektől haladunk a nehezebbek felé.
Mi az a jog?
Mindennapi életünk tele van szabályokkal. Vannak szabályok az iskolában, a közlekedésben, az interneten és a közösségekben is. Ezek segítenek abban, hogy az emberek együtt tudjanak élni, és biztonságban érezzék magukat.
A jog olyan szabályok rendszere, amely meghatározza, hogy mit tehetünk, és milyen felelősségeink vannak másokkal szemben.
A jog nemcsak tiltásokat jelent: sokszor éppen azt biztosítja, hogy jogaink legyenek – például véleményt mondhassunk, biztonságban élhessünk vagy tiszteletben tartsák a magánéletünket.
A következő feladatokban olyan helyzetekkel találkozol, amelyek a mindennapokban is előfordulhatnak.
Gondold át, hogy mit tanultál órán, illetve a Jogos! játékból és válaszolj!
Igaz vagy hamis? Döntsd el, hogy az alábbi állítások igazak vagy hamisak.
A jog csak a bíróságokon fontos.
Igaz
Hamis

A szabályok segítenek abban, hogy az emberek együtt tudjanak élni.

A jogok csak a felnőttekre vonatkoznak.

A jogok mellett kötelezettségeink is vannak.

A mindennapi konfliktusokban is megjelenhetnek jogi kérdések.

Melyik helyzet kapcsolódhat jogi esethez? Több jó válasz is lehetséges!
Egy diák rendszeresen kizárja egy osztálytársát az online csoportos beszélgetésekből.
Egy diák titokban hangfelvételt készít az órán, majd elküldi a felvételt az osztálycsoportba.
A szomszéd rendszeresen átnyúl a kerítésen, hogy leszedjen néhány gyümölcsöt a másik kertjéből.
Egy tanuló azt állítja, hogy a tanár igazságtalanul osztályozott.
Egy lakó a társasházban rendszeresen lezárja a közös tárolót, hogy mások ne használhassák.
Egy diák az osztálytársáról készült fotót mémmé alakítja, és feltölti egy nyilvános oldalra.
Egy diák egy iskolai játékban csal, hogy megnyerje a sulis versenyt.
Egy barátod kölcsönkéri a pulóveredet, de hetek óta nem adja vissza.
Valaki egy vitában azt mondja a másiknak az interneten: „Te teljesen hülye vagy.”
Valaki egy ismerőséről hamis történetet kezd terjeszteni az iskolában.
Mi az a jog?
Mindennapi életünk tele van szabályokkal. Vannak szabályok az iskolában, a közlekedésben, az interneten és a közösségekben is. Ezek segítenek abban, hogy az emberek együtt tudjanak élni, és biztonságban érezzék magukat.
A jog olyan szabályok rendszere, amely meghatározza, hogy mit tehetünk, és milyen felelősségeink vannak másokkal szemben.
A jog nemcsak tiltásokat jelent: sokszor éppen azt biztosítja, hogy jogaink legyenek – például véleményt mondhassunk, biztonságban élhessünk vagy tiszteletben tartsák a magánéletünket.
A következő feladatokban olyan helyzetekkel találkozol, amelyek a mindennapokban is előfordulhatnak.
Gondold át, hogy mit tanultál órán, illetve a Jogos! játékból és válaszolj!
A játékban mit rövidítettünk így? Kösd össze őket!
EKJ
Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata
EJENY
Emberi Jogok Európai Egyezménye
EJEE
Magyarország Alaptörvénye
EUAC
Európai Unió Alapjogi Chartája
MA
Európai Közösségi Jog
Jogok és kötelezettségek
Minden embernek vannak jogai. Jogunk van például a véleményünket elmondani, a magánéletünket megvédeni, vagy biztonságban élni.
A jogok azonban nem korlátlanok.
Amikor közösségben élünk – az iskolában, egy lakóközösségben vagy az online térben –, figyelembe kell vennünk mások jogait is. Ezért a jogok mindig együtt járnak bizonyos kötelezettségekkel.
Előfordulhat, hogy két ember joga ütközik egymással. Például valaki hangosan szeret zenét hallgatni, miközben a szomszéd nyugalmat szeretne. Ilyenkor fontos megtalálni azt a megoldást, amely mindkét fél számára elfogadható.
Válaszolj a kérdésekre a játékban megszerzett tudásod alapján!
Jog vagy kötelezettség? Csoportosítsd
Jog
Kötelezettség
Elmondhatod a véleményedet.
Pihenés és kikapcsolódás
Nem veheted el más tulajdonát.
Tiszteletben tartod mások magánéletét.
Nem terjesztesz hamis híreket másokról.
Jogok és kötelezettségek
Minden embernek vannak jogai. Jogunk van például a véleményünket elmondani, a magánéletünket megvédeni, vagy biztonságban élni.
A jogok azonban nem korlátlanok.
Amikor közösségben élünk – az iskolában, egy lakóközösségben vagy az online térben –, figyelembe kell vennünk mások jogait is. Ezért a jogok mindig együtt járnak bizonyos kötelezettségekkel.
Előfordulhat, hogy két ember joga ütközik egymással. Például valaki hangosan szeret zenét hallgatni, miközben a szomszéd nyugalmat szeretne. Ilyenkor fontos megtalálni azt a megoldást, amely mindkét fél számára elfogadható.
Válaszolj a kérdésekre a játékban megszerzett tudásod alapján!
Melyik jog sérül?
A felső szomszéd a nap 24 órájában dübörög és járkál,
mintha ütné-verné a padlót és a bútorokat. Senki sem
tudja, mit csinál.
Zaklatás/emberi méltóság megsértése
A magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jog
Szabadsághoz való jog
Jogok és kötelezettségek
Minden embernek vannak jogai. Jogunk van például a véleményünket elmondani, a magánéletünket megvédeni, vagy biztonságban élni.
A jogok azonban nem korlátlanok.
Amikor közösségben élünk – az iskolában, egy lakóközösségben vagy az online térben –, figyelembe kell vennünk mások jogait is. Ezért a jogok mindig együtt járnak bizonyos kötelezettségekkel.
Előfordulhat, hogy két ember joga ütközik egymással. Például valaki hangosan szeret zenét hallgatni, miközben a szomszéd nyugalmat szeretne. Ilyenkor fontos megtalálni azt a megoldást, amely mindkét fél számára elfogadható.
Válaszolj a kérdésekre a játékban megszerzett tudásod alapján!
Melyik jog sérül?
Zaklat a társasházban egy idős hölgy. Legutóbb azzal
gyanúsított meg, hogy a liftbe és a folyosóra bevizelt a
kutyád. (Nincs is kutyád!)
Jó hírnév védelméhez való jog
Ártatlanság vélelméhez való jog
Gyülekezési jog
Jogok és kötelezettségek
Minden embernek vannak jogai. Jogunk van például a véleményünket elmondani, a magánéletünket megvédeni, vagy biztonságban élni.
A jogok azonban nem korlátlanok.
Amikor közösségben élünk – az iskolában, egy lakóközösségben vagy az online térben –, figyelembe kell vennünk mások jogait is. Ezért a jogok mindig együtt járnak bizonyos kötelezettségekkel.
Előfordulhat, hogy két ember joga ütközik egymással. Például valaki hangosan szeret zenét hallgatni, miközben a szomszéd nyugalmat szeretne. Ilyenkor fontos megtalálni azt a megoldást, amely mindkét fél számára elfogadható.
Válaszolj a kérdésekre a játékban megszerzett tudásod alapján!
Melyik jog sérül?
Ez már a stand-up határát súrolja: a közös képviselő
kifüggesztette a faliújságra, kik mertek ellene szavazni - névvel és lakásszámmal, nehogy véletlenül
elfelejtse, kik a „lázadók”.
Egyenlő bánásmód elve és diszkrimináció tilalma
Ártatlanság vélelméhez való jog
Véleményszabadsághoz való, illetve jó hírnévhez való jog és a magánélet tiszteletben tartása
Jogok és kötelezettségek
Minden embernek vannak jogai. Jogunk van például a véleményünket elmondani, a magánéletünket megvédeni, vagy biztonságban élni.
A jogok azonban nem korlátlanok.
Amikor közösségben élünk – az iskolában, egy lakóközösségben vagy az online térben –, figyelembe kell vennünk mások jogait is. Ezért a jogok mindig együtt járnak bizonyos kötelezettségekkel.
Előfordulhat, hogy két ember joga ütközik egymással. Például valaki hangosan szeret zenét hallgatni, miközben a szomszéd nyugalmat szeretne. Ilyenkor fontos megtalálni azt a megoldást, amely mindkét fél számára elfogadható.
Válaszolj a kérdésekre a játékban megszerzett tudásod alapján!
Jog vagy visszaélés?
Visszaélés a joggal
Kötelezettség megszegése
Joggyakorlás
Egy diák azt mondja: „Jogom van véleményt mondani”, majd sértegetni kezdi az osztálytársát.
Valaki nem szeretné, hogy mások képet készítsenek róla az iskolai rendezvényen.
Egy diák a csoportmunkában nem dolgozik, de ugyanazt a jegyet szeretné megkapni, mint a többiek.
Egy lakó azt mondja, hogy joga van hangosan zenét hallgatni éjszaka is.
Egy tanuló nem adja vissza a kölcsönkért könyvet.
Jogok és kötelezettségek
Minden embernek vannak jogai. Jogunk van például a véleményünket elmondani, a magánéletünket megvédeni, vagy biztonságban élni.
A jogok azonban nem korlátlanok.
Amikor közösségben élünk – az iskolában, egy lakóközösségben vagy az online térben –, figyelembe kell vennünk mások jogait is. Ezért a jogok mindig együtt járnak bizonyos kötelezettségekkel.
Előfordulhat, hogy két ember joga ütközik egymással. Például valaki hangosan szeret zenét hallgatni, miközben a szomszéd nyugalmat szeretne. Ilyenkor fontos megtalálni azt a megoldást, amely mindkét fél számára elfogadható.
Válaszolj a kérdésekre a játékban megszerzett tudásod alapján!
Kösd össze a fogalmakat!
Szabályszegés
A társadalmi együttélés szabályait sértő cselekedet. Kevésbé súlyos, mint a bűncselekmény.
Életszínvonal
Az emberek anyagi, szociális helyzetét magában foglaló meghatározás. Azoknak a feltételeknek az összessége, amelyek meghatározzák, hogyan tudják az emberek eltölteni az idejüket.
Részvétel
Minden embert ártatlannak kell tekinteni addig, amíg a bűnösségét bírósági ítélet nem bizonyítja. Azt jelenti, hogy annak kell bebizonyítania a bűnösséget, aki ezzel gyanúsította a másik felet.
Becsület
Közreműködés, hozzájárulás egy folyamat kapcsán. Érthetjük anyagi, szellemi és jelenlét vonatkozásában is.
Embertelen bánásmód
Olyan bánásmód, ami sérti a személy emberi méltóságát, a személyt bántalmazásnak, megalázásnak teszi ki.
Jog egyenlőtlenség
Akkor következik be, ha nem mindenki élvez egyenlő jogokat. Bizonyos csoportok kedvezőbb vagy hátrányosabb helyzetbe kerülnek más csoportokkal szemben.
Ártatlanság vélelme
A jogi eljárások, intézmények működésének nyitottnak, érthetőnek, hozzáférhetőnek kell lennie. Az embereknek meg kell tudni ismerniük a jogaikat, kötelezettségeiket.
Átláthatóság
Egy személy társadalmi megbecsülését, emberi méltóságát jelenti.
Online tér
Az internet és a közösségi média a mindennapi élet fontos része lett. Az online tér lehetőséget ad a kapcsolattartásra, információk megosztására és vélemények kifejezésére.
Fontos azonban tudni, hogy az interneten sem lehet mindent következmények nélkül megtenni. Az online térben is érvényesek a jogok és a szabályok. A személyes adatok védelme, a magánélet tiszteletben tartása és a tiszteletteljes kommunikáció itt is alapvető.
Vizsgáljunk meg olyan helyzeteket, amelyek segítenek felismerni, mikor válik egy online viselkedés problémássá vagy akár jogsértővé!
Melyik lehet jogi probléma is?
Egy tanuló hamis profilt készít egy osztálytársáról.
Egy diák engedély nélkül megoszt egy képet az osztálytársáról egy nyilvános csoportban.
Egy nyilvános hír alá káromkodó kommentet raksz.
Egy barátod elküld a tudtoddal egy képet rólad egy zárt baráti csoportba.
Valaki egy vicces videót készít az osztályban, majd feltölti a közösségi médiára.
Online tér
Az internet és a közösségi média a mindennapi élet fontos része lett. Az online tér lehetőséget ad a kapcsolattartásra, információk megosztására és vélemények kifejezésére.
Fontos azonban tudni, hogy az interneten sem lehet mindent következmények nélkül megtenni. Az online térben is érvényesek a jogok és a szabályok. A személyes adatok védelme, a magánélet tiszteletben tartása és a tiszteletteljes kommunikáció itt is alapvető.
Vizsgáljunk meg olyan helyzeteket, amelyek segítenek felismerni, mikor válik egy online viselkedés problémássá vagy akár jogsértővé!
Személyes adat vagy nem?
Személyes adat
Nem személyes adat
Egy személy neve
Becenév
Egy személy lakcíme
Egy fotó, amelyen felismerhető valaki
E-mail cím
Egy hangfelvétel, amelyen felismerhető valaki hangja
Egy iskola neve
Mit tanultunk a játékból?
A JOGOS! játékban sok olyan történettel és helyzettel találkozhattok, amelyek a mindennapi életből is ismerősek lehetnek. Ezek a helyzetek gyakran kapcsolódnak különböző jogi fogalmakhoz, például zaklatáshoz, becsületsértéshez vagy a magánélet védelméhez.
A következő feladatok segítenek abban, hogy jobban megértsétek ezeket a fogalmakat, és felismerjétek, mikor jelennek meg a mindennapi életben.
A feladatok során különböző helyzeteket fogtok elemezni, és elgondolkodhattok azon, hogy mi számít egyszerű kellemetlenségnek, és mikor lehet szó jogsértésről.
A cél, hogy megtanuljátok felismerni a különböző helyzeteket, és közösen gondolkodjatok arról, hogyan lehetne őket a legjobban megoldani.
Párosítsd az eseteket!
Birtokháborítás
Valaki rendszeresen sértő üzeneteket küld egy másik diáknak az interneten.
Magánélethez való jog sértése
Egy lakó minden éjjel hangosan zenét hallgat.
Becsületsértés/rágalmazás
Valaki hamis történetet terjeszt az osztálytársáról.
Zaklatás
Egy diák elveszi a másik tanuló telefonját.
Csendháborítás
Valaki engedély nélkül feltölt egy képet az osztálytársáról az internetre.
Lopás
Egy lakó lezárja a közös tárolót, hogy mások ne használhassák.
Mit tanultunk a játékból?
A JOGOS! játékban sok olyan történettel és helyzettel találkozhattok, amelyek a mindennapi életből is ismerősek lehetnek. Ezek a helyzetek gyakran kapcsolódnak különböző jogi fogalmakhoz, például zaklatáshoz, becsületsértéshez vagy a magánélet védelméhez.
A következő feladatok segítenek abban, hogy jobban megértsétek ezeket a fogalmakat, és felismerjétek, mikor jelennek meg a mindennapi életben.
A feladatok során különböző helyzeteket fogtok elemezni, és elgondolkodhattok azon, hogy mi számít egyszerű kellemetlenségnek, és mikor lehet szó jogsértésről.
A cél, hogy megtanuljátok felismerni a különböző helyzeteket, és közösen gondolkodjatok arról, hogyan lehetne őket a legjobban megoldani.
Igaz vagy hamis?
A magánélethez való jog azt jelenti, hogy másoknak tiszteletben kell tartaniuk a személyes határainkat.
Hamis
Igaz
Mit tanultunk a játékból?
A JOGOS! játékban sok olyan történettel és helyzettel találkozhattok, amelyek a mindennapi életből is ismerősek lehetnek. Ezek a helyzetek gyakran kapcsolódnak különböző jogi fogalmakhoz, például zaklatáshoz, becsületsértéshez vagy a magánélet védelméhez.
A következő feladatok segítenek abban, hogy jobban megértsétek ezeket a fogalmakat, és felismerjétek, mikor jelennek meg a mindennapi életben.
A feladatok során különböző helyzeteket fogtok elemezni, és elgondolkodhattok azon, hogy mi számít egyszerű kellemetlenségnek, és mikor lehet szó jogsértésről.
A cél, hogy megtanuljátok felismerni a különböző helyzeteket, és közösen gondolkodjatok arról, hogyan lehetne őket a legjobban megoldani.
Igaz vagy hamis?
A becsületsértés csak akkor történik, ha valakit fizikailag bántanak.

A csendháborítás mások nyugalmát zavaró viselkedés.

Valaki titokban megfigyel egy másik embert, és felvételeket készít róla.
Magánélethez való jog
Valaki hamis történeteket terjeszt egy másik emberről.
Jó hírnévhez való jog/becsületsértés
Valaki rendszeresen sértő üzeneteket küld egy másik diáknak.
Zaklatás/emberi méltóság megsértése
Mit tanultunk a játékból?
A JOGOS! játékban sok olyan történettel és helyzettel találkozhattok, amelyek a mindennapi életből is ismerősek lehetnek. Ezek a helyzetek gyakran kapcsolódnak különböző jogi fogalmakhoz, például zaklatáshoz, becsületsértéshez vagy a magánélet védelméhez.
A következő feladatok segítenek abban, hogy jobban megértsétek ezeket a fogalmakat, és felismerjétek, mikor jelennek meg a mindennapi életben.
A feladatok során különböző helyzeteket fogtok elemezni, és elgondolkodhattok azon, hogy mi számít egyszerű kellemetlenségnek, és mikor lehet szó jogsértésről.
A cél, hogy megtanuljátok felismerni a különböző helyzeteket, és közösen gondolkodjatok arról, hogyan lehetne őket a legjobban megoldani.
Melyik viselkedés tiszteletteljes vita?
„Te ehhez nem értesz.”
„Nem értek egyet veled, mert szerintem ez másokra is hatással van.”
"Ez butaság."
Záró gondolatok
A Jogos! során különböző mindennapi helyzeteken keresztül ismerkedtetek meg azzal, hogyan jelennek meg a jogok, a szabályok és a felelősség a közösségi életben és az online térben. Megtanulhattátok felismerni a jogi fogalmakat, különbséget tenni kellemetlen helyzet és jogsértés között, valamint azt is, hogyan lehet tisztelettel vitázni és felelősen dönteni különböző helyzetekben.
A cél az volt, hogy jobban megértsétek: a jog nem valami távoli, bonyolult dolog, hanem a mindennapi élet része. A szabályok és a jogok segítenek abban, hogy az emberek biztonságban, tisztelettel és együttműködve élhessenek egymás mellett. Reméljük, ebben tudtunk egy kicsit segíteni!
A projekt az Európai Unió "Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek” (CERV) programjának támogatásával valósul meg. Az Európai Bizottság támogatása nem jelenti a projektben megvalósított tevékenységek tartalmának jóváhagyását, amely kizárólag az azt megvalósítók álláspontját tükrözi, valamint a Bizottság nem tehető felelőssé ezen információk bárminemű felhasználásáért.
Szép munka 0/0
0
Előfizetés
Ez a funkció csak az előfizetéssel rendelkező diákoknál elérhető. Előfizetéseinkről itt tudsz tájékozódni.: Előfizetések
Előfizetés
Ennek a funkciónak a használatához előfizetés szükséges. Ezzel kapcsolatban fordulj tanárodhoz.